SUP csapat Tisza-tó

2021. február 7.

1. TUDÁS

Miért állítjuk, hogy a vásárlás előtt tényleg tanulj meg SUPozni?

Hidd el, ez nem valami szakmai gőgből ered. Szinte minden sport/sportág kapcsán logikus előzmény, hogy legalább az alapokat érdemes elsajátítani, mielőtt megválasztod a sportszert. Gondolj például a kerékpározásra (bringa típusa, mérete stb.), vagy a futásra (futócipő, zokni stb.). Számtalan esetben azzal találkozunk, hogy valaki 1-2 alkalmi állva evezgetés után beleugrik az első jónak tűnő ajánlatba. Mert el akarja érni a teljes önállóságot, hogy ott, és akkor tudjon evezni, ahol és amikor csak akar.

Ez érthető, de az esetek többségében téves döntéshez vezet.
Az általában a szezonban (április-október között) tapasztalható, meglehetősen széleskörűnek tűnő deszka-kínálat, a különböző árakciók nem jelentik egyszersmind azt is, hogy VALÓDI alternatívák versenyeznek egymással. Hogyan értjük ezt? Úgy, hogy a legelterjedtebb és legnagyobb számban kínált úgynevezett ALLROUND deszkák alsó kategóriás választékában szinte semmi különbség nincs az egyes példányok között. Tehát teljesen mindegy, hogy melyiket választod, többnyire marketinget/reklámot vásárolsz. A különböző márkák ebben a szegmensben küzdenek a legjobban a vásárlók kegyeiért. A tudatlan vásárlók kegyeiért. Éppen ezért többnyire csak a külsőségben van mérhető különbség. Mint minden divatcikk esetében.

Amíg nem sajátítottad el a helyes eszközismertet, a technikát és a biztonsági tudnivalókat, addig nem fogod tudni felmérni, hogy melyik felszerelés jön egyáltalán szóba neked. És akkor még nem érintettük a továbbiakban tárgyalandó 6 alapszabályunkat…
Először is tehát keress fel egy megbízható SUP iskolát. A jól képzett instruktor segítségével akár végig is tudtok menni mind a 7 kritériumon. Megszerzed azt a tudást, ami nagyjából 1-3 alkalom után képessé tesz arra, hogy a gyakorlatban válaszokat találj azokra a kérdésekre, amiket a továbbiakban itt is részletesen tárgyalunk.

Ez itt csak egy írás. Ha minden szempontot végig is olvasol, az nem helyettesíti, hogy végig is járd az utat! Próbáld ki magad, hogy mi dolgod a SUP-pal! Vagy, ha már javában SUPozol így vagy úgy, akkor gondold át ezek alapján, hogy jó után jársz-e ahhoz, hogy holnap megvedd (online vagy non-online) azt a szuper akciós blackfriday-deszkát, ami annyira „tetszik már egy ideje”.

Az oktatásainkon megismered a SUP deszka/deszkák felépítését, az egyes részek funkcióját, a felszerelések helyes és biztonságos használatát. Még a szárazföldön megkeresed rég elfeledett egyensúlyod. Megismered az állás/felállás/térdelés/ülés helyes pozícionálását, a helyes testtartást, és ami talán a legfontosabb, azt az evezési technikát, ami nélkül az egész SUPozás jó esetben ügyetlenkedés, rosszabb esetben – és ez sajnos a gyakoribb – horror a testednek. A rossz testtartás, a hibás evezés rettentően megterheli a gerincet/derekat a váll, könyök és egyéb ízületeket. Hiába fitt valaki, minél nagyobb erőbedobással végzi a SUPozást, annál nagyobb kárt tehet magában. Eleve ott kezdődik, hogy bármilyen távú evezés előtt be kellene melegíteni! Ritkán látni ilyet a parton…

A profin felépített bevezető tréning természetesen a vízen folytatódik. Ez az esetek többségében, főleg az idősebb korosztályban (a gyermekek természetesen sokkal kevesebb rossz beidegződésük, és alacsonyabb súlypontjuk révén sokkal magabiztosabban „ráállnak”), az álló helyzetű stabilitás megtalálása az első kihívás. De jegyezd meg kérlek, hogy nem a deszkának kell elsősorban stabilnak lennie, hanem neked! Ha mindent megtanultál és szorgalmasan SUPoztál tavasztól nyár végéig, akkor egy alattad éppen csak fennmaradó úszó farönkön állva is evezni fogsz tudni. Ha intenzíven akarsz haladni, akkor a már biztonságosnak érzett alappozíciós, párhuzamos talpú állásból meg kell próbálnod (az elején csak biztonságos és ideális időjárási és vízviszonyok mellett) huzamosabb ideig ki-kilépni, kis vagy fél szörfállásba, teljes szörfállásba, kvázi sétálni le-fel a deszkán, megfordulni, kiemelni a SUP orrát stb. Az egész deszkát birtokba kell venned, uralnod kell. Ha ennek során többször is vízbe esel, az nem baj, sőt hasznos, mert az agyad így fogadja el végre, hogy „nem kell folyamatosan remegtetnie a lábaidat, ahhoz, hogy biztonságba helyezzen téged”.Hiszen ez egy vízisport, része a fürdés. Na és, ha beleesel?

Semmi értelme úgy elindulni „SUP-túrázni” (jelentsen ez bármit is…), hogy a lábremegés már az első 100 méteren leolvasztja az energiaraktáradat és már csak azért drukkolsz, hogy térden visszaérj valahogy a partra. Gyakorold tehát, amit frissen tanultál és adj időt az agyadnak, amíg elfogadja, hogy „mozog a talaj” és ez normális.

És most kénytelenek vagyunk itt egy fontos figyelmeztetéssel élni: NEM a strand-jellegű vízibicikli kölcsönzőkben (tisztelet a kivételnek!) fogsz megtanulni SUPozni! Mielőtt eldöntöd, hogy kipróbálod és SUP-ot kölcsönzöl valahol, győződj meg róla, hogy kínálnak-e oktatást? És az az oktatás legalább 60 perces. Kérdezz rá telefonon, hogy pontosan „mi van benne?”

A másik problematikus jelenség a „Gyertek SUP túrára a lélegzetelállítóan gyönyörű Akármelyik folyóra/tóra!”

Szögezzük le, hogy TUDÁS NÉLKÜL semmi értelme részt venni egy valódi SUP túrán! Maximum utasként. És itt még tényleg nem a kondiról beszélünk. Se neked, se a tanult túratársaidnak nem lesz élmény, ha nulla tudással benyomod magad vagy benyom a túravezető egy ilyenre. Kínszenvedés mindenkinek.

Nem azt mondjuk, hogy megalapozott ám még kezdő tudással és megfelelő állóképességgel ne vegyél részt. Csupán azt, hogy profi oktatás nélkül ne ez legyen az első találkozód ezzel a sporttal! Mert ez nem vízibicikli. Bár néha úgy tűnik a vízen, hogy azzal is ön és közveszélyt tudnak okozni páran, ugye…

Még egy 1 kilométeres SUP túra is inkább ártalmas lehet, már csak azáltal is, hogy valami teljesen SUP-idegen „saját technikára” szoktatod a testedet, amit később aztán még nehezebb lesz kiirtania a majdani oktatódnak.

A SUP-TUDÁS megszerzése során vagy után leszel képes eleve eldönteni azt, hogy akarod-e ezt csinálni és ha igen, akkor hová/mikor tudod elhelyezni az életedben. És ha a válasz igen, akarom ezt csinálni, akkor jön következőnek az, hogy kell-e neked egy saját felszerelés és ha ez is igen, akkor mit tudjon az a „cucc”?
Főleg jól nézzen ki?
Főleg stabil legyen? Vagy inkább gyors? Vagy mindkettő?
Ezeket a kérdéseket feltenni és a többi, az adott termék előnyeire/hátrányaira vonatkozó adatokat felmérni/összevetni csupán az képes, aki már aktív SUP-használó.
Zavarba ejtően sokféle deszka és evező van a placcon. Az in store és online értékesítési helyeken sokszor egymásnak ellentmondó vagy hiányos információ jelenik meg. Tele eufemizmusokkal, mint pl. „pénztárcabarát, szuperkönnyű és dekoratív kezdő/beszálló 9’-es felfújható deszka, amely kisebb termetű ridereknek kínál stabil evezési élményt főleg nyugodt, sík vízen.”

Naa, mit jelent ez az esetek 99%-ban?
Lefordítjuk: „Egy marha olcsó, gyenge minőségű, egyrétegű, egykamrás, allround (többcélú) és jó széles deszka, ami 60-70 kg súly felett totál behorpad alattad, mivel kicsit sem merev és úgy fogja tolni az alsó középső részén a vizet maga előtt, hogy semmiképp ne menj vele hosszabb útra vagy bonyolultabb vizekre, mert fárasztóbb, mintha végig fát vágnál közben!
A tartósság pedig ugye a következő kérdés…

Mindazonáltal néhány profi gyártó már „rendezte a sorait” és az ilyen „beszálló-deszkákat” a kid/gyermek kategória-megjelöléssel kínálják kb. 50kg-ig, ami észszerűbb és fair is.

Ugyanis – és ez lesz a következő, a „TEST” c. fejezetünk érdemi mondandója – a helyes vásárlási döntéshez, a TUDÁS megszerzése után, szintén elengedhetetlen, hogy latba vegyük testünk adottságait (súly, magasság, hajlékonyság stb.) és felmérjük fizikai képességeinket. Miután végimentünk a SUP alapozóoktatáson egy remélhetőleg hozzánk passzoló kölcsönzött/bérelt felszereléssel, ki kell derülnie, hogy az állandónak tekinthető és jelenlegi testi adottságaink milyen felszerelés beszerzését teszik lehetővé. Hogy értjük, hogy „jelenlegi test adottság”? Ilyen például a testsúly…

De erről már a következő fejezetben!

A Deszka legyen veletek!